Vessző Ágnes: Alapanyagok

Keresd a fényét a pirkadatnak,
A délidőnek harangszavát halljad,
Leld meg értelmét a délutánnak
S jutalmul az est nyugovóra küld
Gyengéd leheletnyi csókjával.


Keresd a szerelmet,
Mert nélküle az élet
Íztelen gyurma,
Az érzelmek mámorát
Öleld rajongva
S nem maradhatsz árva,
Mert mindenkinek van párja.


Keresd meg a szeretet ezernyi burkát,
Oltalmat ad az,
Mert az élettől ez a legnagyobb jóság,
Szeresd, akit, és amit lehet,
Ez a boldogsághoz a recept!

Kovács Barbara: Fontos dolgok

Mindenfélefontos dolgok

jutnak az eszembe

hogy például az iskolában

van-e medence?

Szünetben szabad-e felmászni a fára,

és van-e gesztenyefa, beállni alája,

ha csak kicsit esik a langyos nyári eső,

vagy lesz mindenkinél

az udvaron esernyő?

Van-e ott kedves, ügyes dadus néni

aki majd segít a cipőmet bekötni?

A tanító néni szeret majd engem?

Ha jól tudom a leckét,

Megpuszilgat engem?

Megfogja a kezem, ha sétálni megyünk?

Arany János: Alkalmi vers

Az uj évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Mit van mit kivánni még
Ily áldott időben? -
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Olcsó legyen a kenyér,
A gabona áros;
Jól fizesse a tinót
S nyerjen a mészáros,
Mérje pedig szöszön-boron,
Font kijárja bőven.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Senkinek a nyakára
Ne vigyenek kontót;
Valaki csak ráteszen,
Nyerje meg a lottót;
Annyi pénzünk legyen, hogy!
Még pedig pengőben.

Nos, ugye tudni való,

hogy fák sűrűjében,

erdő-mélyen,

mikorra télen

először lehullana a hó,

barlangba bújik a medve,

s bármi vihar kerekedne:

hó,

szél,

jég,

medvének mind kicsiség,

mert alszik edesdeden,

s elő

se jő,

még föl nem süt víg-ékesen

a nap egy igazi

tavaszi

szép reggelen

Nyelvek és fülek... csend,
Figyelem!
Szóm fontos beszédre
Emelem.

Halljátok, mit ajkim
Zengenek;
Egyszersmind az ég is
Hallja meg.

Hosszan nyúljon, mint e
Hurkaszál,
Életünk rokkáján
A fonál.

Valamint e sültre
A mi szánk:
Mosolyogjon a sors
Szája ránk;

S pályánk áldásával
Öntse le,
Mint e kását a zsír
Özöne.

S életünk fölé ha
A halál
Romboló torát meg-
Ülni száll:

Egy gömböc legyen a
Magas ég,
És mi a gömböcben
Töltelék!

Székesfejérvár, 1842.

Október vége

Lassan bizony októbernek vége,
és az évszak halad tél felé.
Még hörpintünk a bágyadt napsütésbe.
s minden korty a szomjas emberé.

Látod ma már ajándék a napfény,
a melengető langyos levegő.
Szélcsend ül rá fáradt vállaimra,
s már feldíszítve vár a temető.

Kimegyek a halottak napjára,
mécsest, gyertyát, virágot viszek.
Megtisztelni, akik eltávoztak,
mert él a lelkük, én ebben hiszek!

Gyertyafények pislognak az éjben,
mint égnek tükre, sírkertünk olyan.

Matos Maja: ELSŐS LESZEK

Elsős leszek
Akár hiszed, akár nem,
Nagyon jó az én kedvem.
Tudod minek örülök?
Iskolába kerülök.

Szép volt a nyár, szép nagyon,
Sütkéreztem a napon.
Játszottam és ugráltam,
Szaladgáltam, bringáztam.

Halacskákkal versengve,
Úszkáltam a tengerbe’
Homokváram összedűlt,
A sárkányom elrepült.
Nincs már minek maradnom,
Van helyette más dolgom.
Nagy vagyok már iskolás,
Kezdődjön a tanítás!
 

Gergye Attila: Gyűlöllek

Gyűlöllek, mert ember vagy,

Mert neveden neveztelek.

Most fáj, hogy megtagadjalak,

Fájón szabadon eresztelek.

Tévedsz, ha hiszed nem örök,

A szerelem és a fájdalom,

Mely lelkeinkben ott zörög,

S nem enyhíti a szánalom.

Kínok között hagysz magamra,

Üresen tolongó zűrzavarban,

Nézem, ahogy tavasz jő a fagyra,

Ahogy ősz pihen az avarban.

És nem menedék már a vég,

Befogadó űr nem gondoz már,

Csak igaz reményt szeretnék,

Éjben oldott ég bölcsőjébe vár.

Gergye Attila: Akácos nyárban 
 
Az akácos nyárban nyögve lengtek 
a komor tölgyfaágak, 
mint hitehagyott gyermekek, 
ha újra ölbe vágynak. 
 
Én is visszarévedek még olyankor, 
ha nyárba vegyül a kert, 
mily pompa volt mosolyod, 
mi végül felnevelt. 
 
Milyen ékes szólam volt hangod, 
mily angyali a léted 
mily tüzes ár haragod, 
míg titkaidat védted. 
 
De a lecsüngő, vörös alkonyatnál, 
mikor kacsint még az ég, 
a szerelmektől elszakadnál. 
Hát nem volt még elég?! 
 
Kár is lenne veszni hagyni, ha már 
így büszkén megadatott, 
hogy volt egy ifjú kinek szíve 
téged örökre befogadott. 

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot

messiás-mutató különös csillagok,

csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.

A többiek láttak egy síró porontyot,

de anyám úgy rakta rám a polyarongyot,

mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,

úgy ajándékozta anyasága tejét,

hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.

Isten tudja, honnan, palástot kerített,

aranyos palástot vállamra terített,

fejem fölé égszín mosolygást derített.

Gergye Attila: Más kell ide mostan


Csak az ábrándos tekintet,
metszi el egétől a valót,
és csak a béke, amely,
vezérli az eltévedt hajót.
De más kell ide mostan!

Elég a mostohákból immár,
legyen új sokadalom!
És csak a szétválás legyen
eskü, s annak lakodalom.
De más kell ide mostan!

Legyen valóság az álom,
éppen, mint az éjjelek,
olyan kéjjel téved el,
mint ahogy folyton kéjeleg.
De más kell ide mostan!

Magosra érnek a mosolyok,
alul a könnyek árja,
felkel a had, a lélek,
ha lelkitársát várja.

Tordai Jolán: Karácsony

Zúzmarától terhes ágat
Ringat kint a téli szél
Bent aranyló sugarával
Világít a gyertyafény.
Karácsonyi pompájában
Áll a szobám asztalán
Messzi hegyek zöld fenyője
Csillagszórós csodafám.
S az a fényes karácsonyfa
Annyi mindent mond nekem
Szeretetről, békességről
Mesél e szép ünnepen

Tali Gitta: Van nekem egy kívánságom

Van nekem egy kívánságom,

legyen többször is Karácsony!

Békés ünnep, sok szeretet

fûzzön össze embereket!

Szépség, csend és sok türelem,

mindenhol csak ebbõl legyen!

Gyûlölet és vita helyett

inkább gyakran segítsetek!

Sok-sok ember mosolyt váltson,

- tiszta szívbõl ezt kívánom.

S akkor minden hétköznapon

lesz majd boldog, szép Karácsony.

Nem kell gazdagság és pompa,

"jó szó"  sosem kerül sokba.

Vesszõ Ágnes: Kérlek

Kérlek, mondd

Neked a költõ szava mennyit ér?

Tudod azt, amit nem láttál

Csak éreztél?

A költõ szava égig ér!

Onnan hullik öledbe,

Hogy vidd, és szívedben õrizd

A jót s vele élj!

Kérlek, mondd

Mi kell még?

Nekem elég, hogy adhatom

a sorokban élhetek.

Szereted,

A rímek pattogó-roppanó szavát?

Érted,

Az érzelmek libbenõ-lobbanó dalát?

Ha már csak egy gondolat

Téged megérint,

És telik a pillanat így velem

Talán már nem hiába éltem.

Vessző Ágnes: Nagycenki nyár

A templom tetején

Táncol a napsugár,

A Széchenyi téren

A nagy magyar szobránál

Vidám madárének száll

Itt áll az öreg iskola

Emléktábla a falán

Virágok, szép fák,

Patakcsobbanás.

Sok-sok autó

De én most nem a zajra figyelek,

Hősök emléke előtt megállok

És a monoton zajnak,

Uralkodni nem engedek,

A gondolataim

Erről a helyről szólnak:

Az utam erre nem véletlen vezet,

Cenki lánynak születtem meg.